Sok a szó, kevesebből is értünk… megyünk. Mind.
A Lovagi és a személyes barátság fényében,
Prime Khea`Lorn
Az Agenita Paplovagrend Nagymestere
A corvusi időszámítás 627. évében,
A Gnómok havának 2. napján
Agenis büszke lovagjai, barátaim!
Mióta magam mögött, hagytam Zöldvölgy partjait nem sok hírt hallottam rólatok.
Most pedig, hogy kitört a háború a mi földjeinken is, még kevesebbet.
Ám remélem, hogy harcotok a számotokra elképzelt mederben halad.
Mikor Zöldvölgyben jártam, s az oldalatokon harcoltam, megismertem Agenis gyermekeit.
Remek fegyvertársakra és barátokra leltem bennük, bennetek.
Akkor ti segítettétek a mi ügyünket. Most ismét erre kérlek benneteket, s csak remélni tudom, hogy módunkban lesz viszonozni azt.
Arra kérlek benneteket, ha módotokban áll, harcoljatok ismét a mi oldalunkon Ötbányáért!
Ötbányának szüksége van minden erős karra, mely ügyét támogatja.
Jó magam pedig tudom, hogy az Ageniták személyében nagyszerű Érkezők állnának a mi oldalunkra.
Ismerve a Zöld Pokolt tudom, hogy ezen kérésem talán nem olyan egyszerűen kivitelezhető.
Ám mégis, ha egy mód van rá, kérlek benneteket keljetek útra, hogy Ötbánya is megismerhesse neveteket. Pormeder pedig megtapasztalja Agenis fiainak és lányainak dühét, és lesújtó öklét.
Hiszem ha az Unikornisok és az Ageniták együtt vonulnak hadba, akkor nincs olyan hatalom Corvuson mely megállíthatna bennünket.
Üdvözlettel!
A Lovagi és a személyes barátság fényében,
Cassius Sayon Raven
A Fekete Unikornis Lovagrend Lovagja és Pusztítója
A corvusi időszámítás 627. évében,
A Gnómok havának 1. napján
Két katona beszélget:
- Te, komám, tudod, mi a különbség a Falka és az Ageniták közt?
- A nevük? Nem tu’om. Mi?
- A Falka azt mondja, hogy “Fel! Támadunk!”, az Ageniták meg azt, hogy “Feltámadunk!”
Szomorú szívvel értesítünk mindenkit, hogy
Jadae con Scorpione
életének harmincharmadik évében elhunyt.
Búcsúztatása családi körben történt, hamvait az Egyetlen egyházának szertartásai szerint helyeztük örök nyugalomra.
Nyugodjék békében!
Gyászolják: testvérei, barátai, férje és gyermekei
A temetésre a táborba érkezett Távolrévből a családja, a Lameth família a Falka körletében vendégként határozatlan ideig jelen lesz és elérhető bárki számára.
Lea Morian Lameth
Vonul a Légió
Khumokat ölni jó!
Üss, üss, csapj oda!
Vágd, vágd, sózz oda!
Elfek és emberek
Fél-orkok, fél-elfek!
Sújts, sújts, sújts le rá!
Kend, kend, ne sajnáld!
Törpék és gnóm hősök
Eljött az időtök!
Zúzd be a bordáját!
Törd be az ormányát!
A harc ma hőssé tesz
Zöldvölgy a miénk lesz!
Khum, khum, pusztulj!
Khum, khum, pusztulj!
GEF tartalékcsapatok,
Katsumoto Ron Odikai alvezér.
Corvusi időszámítás 627. évében, a Törpék havának 15. napjának hajnala. Nyugati torony.
Szervezetlen Khum előrenyomulás. Kezdetleges fegyverekkel, ám nagy tömegekben jönnek. Dárdáik, parittyáik ehhez képest nagy hatótávolságúak, és igen hatékonyak. Bőrük jól ellenáll a nyílvesszőknek.
Védők: Farkasok testvérisége, a pormederből érkező Sereg, Amazon klán, és a GEF csapatai, a torony őrsége.
Az időjárás nem kedvez. A holdat felhők takarják, kicsi a látótávolság. Nagyon közel jutottak.
Sár mindenütt, de úgy látszik ez kevésbé zavarja a bestiákat, mint a védőket, kik nem szokták még.
Mindkét oldalon veszteségek, ám hamar megtörik rohamuk, és visszaszorítjuk őket. Hulláik összegyűjtjük, és elégetjük. Sérültjeinket a félkész állapotban lévő Ispotályba küldjük. A kapu továbbra is zárva. Győzelem!
Uram, Gratulálok Uram!
Ronin Odikai
GEF
Közhírré tétetik!
Nehéz csaták várnak még ránk, Érkezőkre. Sokan lesznek majd, akik otthagyják a foguk a khumok ostromolta mezőkön, és sokan, akik vérző sebekkel, a harc okozta kínokkal térnek meg táborhelyünkre…
Senki sem ígérte, hogy veszteségek nélküli diadalmenet lesz ez küzdelem az új hazáért. Ám sebesültjeinknek és betegeinknek nem kell tovább csüggedniük, nem kell tovább nélkülözniük a gyógyító írt, a gondos ápolást, mert a mai nappal megnyitja kapuit - azaz sátorponyváit - az Élet Sátra, avagy az Ispotály. Sokunk közös munkája eredményeképpen áll immáron a KantInn közelében, karcsú póznán lengedez szerény zászlaja, hirdetve a gyógyulást. A rászorulók keressék hát a fekete pók potrohán a vörös keresztet, és egészségetek jobbra fordul majd!
A munkálatok még folynak, a berendezkedés folyamatos, napról napra igyekszünk otthonosabbá varázsolni a sátor miliőjét, betegeink kényelmét szolgálva.
Várjuk az önkéntes segítőket is, akik herbalista és gyógyító mágus ismereteikkel szolgálják közösségünk javát! Keressétek Daeris Dunand kisasszonyt, az Ispotály megbízott mesterét, ha az egészség szolgálatába kívántok állni, és akkor is, ha egészségetek nem szolgál jól.
Shakora
A Fekete Özvegyek vezére
Tisztelt harcostársak!
Akik még nem tudják! Egy nagyon fontos, vértelen csata zajlott le táborunkon belül. Ez pediglen nem volt más, mint a jólétetekért folytatott háború első apró, ámde fontos csatája.
Ezt a csatát pedig mi a hordósok büszke népe megnyertük!
Ezennel tudatom, hogy üstfő állást építettünk ki a kantinban, melyből kiindulva idővel majd terjeszkedünk szerte-hosszában a táboron belül, hogy minél messzebbre elvihessük a jóféle étkek és majdan italok ízét és zamatát az Ti örömötökre és boldogságotokra!
Nemsokára berendezést is cserélünk, alkalmazkodva a lehetőségekhez, célunk hogy a külső csatákban megfáradt légiósok,és harcosok számára mindig legyen étel-ital bőséggel.
Ez a szent célunk!
Kevin a Slaad