Még a talpunk alatt érezzük a minket Zöldvölgybe szállító hajók ringatózását, a sáros földbe alig került be az utolsó sátorcövek, amikor a mai éjjelen riadó hangja hasított élesen a tábor szokott neszeibe: megtámadtak bennünket. Napnyugat irányából egy csapatnyi bestia közeledett a tábor felé, és hamarosan teljesen nyilvánvalóvá vált: nem csak nézelődni jöttek… De ha ők nem nézelődni jöttek, akkor a Lomb Légió tagjai pedig nem piknikezni érkeztek ide. A riadó hangjától számítva néhány percen belül bő másfél tucat harcos nyüzsgött a nyugati falon és az őrtoronyban, és vetette magát teljes erejével a védekezésbe.
A küzdelem nem volt túl hosszú, és a Légió harcedzett tagjai minden bizonnyal láttak már hevesebb összecsapást is. Mindezekkel együtt, az éjszaka nem szűkölködött izgalmakban, és a bátorságnak, helytállásnak, és bajtársiasságnak sokszor volt kiemelkedő szerepe a sikeres lezárásban. A rohamozó bestiák nem tettek túl nagy taktikai érzékről tanúbizonyságot, de azért néhány dárdájuk elérte a falakat. A GEF egyik vastatora súlyos, a Farkasok Testvériségének harcosa könnyebb sérülést szerzett ezek következményeképpen; utóbbi harcos szinte azonnal újra a küzdelembe vetette magát, míg az előbbit az ispotályba vitte egyik társa.
Valószínűleg hosszasan el-lövöldözött és dobálózott volna egymásra a védők és a támadók csapata, ha az egyik GEF-es íjász egy balszerencsésre sikeredett csel következtében ki nem esett volna, a falakon kívülre. És bár a krónikás nem hadmérnök, de had ragadjam meg az alkalmat, és hívjam fel a tábor mélyen tisztelt vezetőségének figyelmét a védművek megfelelő fizikai állapotának fontosságára. Megfelelő magasságú mellvéd esetén még egy kezdő íjász sem tud kiesni, hát még egy tapasztalt.
A légiósok nem hagyták cserben bajtársukat, és nem véletlen egyik szóhasználatom sem, nyájas olvasóim, mert pillanatokon belül kiderült, hogy a falakon harcolók – klánra, nemre, fajra, vagy társadalmi státuszra való tekintet nélkül – valóban mind bajtársaknak tekintik egymást. A Farkasok Testvériségének azon harcosa, aki épp csak abban a minutában ért vissza a falra, ahonnan egy sebesült védő vergődése sodorta le, máris habozás nélkül kiugrott a bajba került íjász után, és mágikus hatalmát használva megakasztotta a rájuk törő khumok egy részének rohamát. Igaz, a bátorságáért elég nagy árat is fizetett: a maradék rohamozók nagy erővel törtek rájuk, és támadóitól súlyos sebeket szerzett.
A két, kint rekedt társukat védelmező bentiek először megpróbálták kötélen visszahúzni a kint harcolókat, de hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy sem a lenti harci helyzet, sem a bátor segítségnyújtó állapota nem teszi lehetővé ezt a nyaktörő mutatványt. Mind odakint, mind idebent súlyos, de gyors döntések születtek: a Falka kint rekedt harcosa azonnal a megsegítője segítségére indult, a falakon levő társaik pedig – további pót-megoldások helyett – kirohantak a még támadó khumokra.
Ez a végső összecsapás volt talán a leghevesebb és legsúlyosabb. Többen súlyos sérüléseket szereztek a kirohanók közül is, de a roham ereje – a korábbi íjásztűzzel, és a mágiatudók varázslataival megtámogatva – megtette a magáét: a khumok egy része menekülőre fogta a dolgot, más részük pedig elhullott a védők nem lankadó csapásai alatt. Mire a hajnal halvány pírja felkúszott az égre, már csak a véres, feltúrt sarat világította meg, a sebesült társaikat cipelő és a khum dögök eltakarításával foglalkozó védőkkel együtt.
Bár a krónikás maga nem fegyverforgató, de a helyzet értékeléséhez nem is kell hadiakadémiai végzettség. Ez nem volt még egy komoly támadás, ez nyilvánvaló. Túl nagy jelentőséget tulajdonítani a ma hajnali csetepaténak éppen akkor hiba lenne, mint abszolút figyelmen kívül hagyni a tanulságait. Mert bár nem volt túl hosszú az ütközet, azért hevességével és a váratlan fordulataival állította jó párszor komoly eladat elé a védőket, akik igazán kiválóan helytálltak – ez a megállapítás talán megengedtetik a megfigyelő tollából is. Pedig a védekezésben résztvevő harcosok jó része soha nem látta egymást a Zöldvölgybe érkezés előtt, soha nem küzdöttek egymás oldalán, nem ismerték egymás képességeit, nem építhettek közös tapasztalatokra. Csak a szándék dolgozott bennük, és az akarat…
Végezetül, álljon itt a mai tűzkeresztségen átesett harcosok neve, mert aki khum vérbe mártotta már a pengéjét, az megérdemli, hogy a neve feljegyeztessék a krónikás által az utókor számára:
A Farkasok Testvériségéből:
Acheron Ka-enryn
Lyon Sador
Ywerd Akrennys
A Shayelle Amazonok népéből:
Agile Sviyyel
Tessa Nanto d`Ysare
A Fekete Özvegyek klánból:
Lyron cra Shyrak
A Pormederből érkezett különítményből:
Aman Fiala
Arena Fiala
Byrk Nkah
Zatar
A Globalis Exescitus – Falka kötelékéből:
David Haversham
Firynn Airaven
Gwendolyn Odikai Fire
Leona Sloan
Medvetalpu Brenen
Nithya Diadora
Rem Pharaun
Ron -Anchor Acoma
Savolla
Szlobodo Sbodova
Xiimii Marshal
Zakir
Az összecsapás során súlyos sérülést szenvedett, és emiatt valószínűleg hosszasabb ispotályi ápolásra szorul Acheron Ka-enryn, Byrk Nkah, Xiimii Marshal és Ron -Anchor Acoma urak. Nekik gyors gyógyulást kívánunk, mindannyiuknak gratulálunk a példamutató helytállásukhoz, a tábor többi lakójától pedig azt kérjük: tartsák ők is készenlétben a fegyvereiket! Ki tudja, hogy a következő éjjelen nem nekik kell-e küzdeniük – mindannyiunk életéért…
Zöldvölgyben, az Érkezés 627. évének, a Törpék havának 16. napján
Christiane con Scorpione
a GEF Tersiora