7
jan

Zöldvölgyi hadikrónika 2 – Veszélyben volt a fal

   Posted by: hanibal   in Hírek

Valószínűleg a zöldvölgyi táborban tevékenykedő, nyájas olvasók közül senki nem gondolá, hogy túl sok nyugalom adatik majd meg nekünk az ittlétünk során. Nos, ezen várakozásában senkinek nem is kellett csalatkoznia, mert két lábon maradt társaik éppen csak bekísérték az első ostrom sebesültjeit az ispotályba, amikor máris újabb, az előzőnél szervezettebb és – éppen ezért – veszedelmesebb – támadás érte a tábor nyugati tornyát és falát. Egy nagyobb csapat khum támadott ránk, kampós köteleket akasztva a falba, hogy ezen keresztül döntsék le a védelmünket, miközben más bestiák dárdákat hajigálva fedezték a fal-döngető csapatot.

A légió azonban most sem volt rest a tábor megvédésében: harcosok lelkes, elszánt csapata kelt birokra a támadókkal, mindannyiunk életét védve. Bátor lelkű férfiak és nők érkeztek azonnal a gyilokjáróra, hogy, életük kockáztatásával, elvágják a köteleket, és ezzel megakadályozzák a fal ledöntését. És, bár akadt, aki súlyos sérülést szenvedett ezen tevékenysége közben, a mégis, rendíthetetlenül helytálltak: a falak ugyan megrongálódtak ugyan, egy kisebb szakaszon a felső harmad le is dőlt, de a köteleket végül is sikerült eltávolítaniuk róla.

A részleges, ám nagy jelentőségű diadalban komoly szerepe volt a Fekete Özvegyek két mágiatudójának, akik ötletes és látványos varázslatukkal eloszlatták a támadókat védő, éji homályt, megzavarták a khumok vérre szomjas, de primitív lelkét, többeket megfutamítottak közülük, és még többnek a végzetéhez hozzájárultak azzal, hogy kiváló célpontot teremtettek belőlük a fal éles szemű íjász védői számára.

A krónika-író tisztában van vele, hogy ezen esemény – legyen bármilyen nagy jelentőségű a védekezésben részt vettek számára – ismét csak aprócska siker, a teljes invázió tekintetében. De minden egyes nap, amiben megvetjük a lábunkat ezen a földön, minden megölt khum, minden megóvott légiós élet előrelépés azon az úton, aminek a vége most még a jövő homályába vész, de ami félreérthetetlenül itt kígyózik előttünk: Zöldvölgy felszabadítása és biztonságossá tétele felé.

Végül, de nem utolsósorban, álljon itt a védekezésben részt vett harcosok neve, hogy a táborlakók és az utókor emlékezete megőrizhesse őket:

A Pormederből érkezett különítményből:
Aman Fiala
Arena Fiala

A khumok végzete csapatból:
Razgar

A Globalis Exescitus – Falka kötelékéből:
Kenyerge

A Shayelle Amazonok népéből:
Aig Dem Sigil

A Fekete Özvegyek klánból:
Riek de Naraka
Lyron cra Shyrak
Garnard Sollus

Zöldvölgyben, az Érkezés 627. évének, a Törpék havának 17. napján
Christiane con Scorpione
a GEF Tersiora

This entry was posted on Csütörtök, január 7th, 2010 at 11:48 and is filed under Hírek. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a reply

You must be logged in to post a comment.